Most egy kedves kérésnek teszek eleget, Attila atya ugyanis megkért, hogy írjam le élményeimet néhány sorban. Nem vagyok a szavak embere, régi tanáraim örültek, ha másfél- két oldalnyi szöveget ki tudtak préselni belőlem. De az élményeim mégis szólásra bírnak…
Mikor megkaptam a meghívást és megtudtam, hogy egy péntek délutántól vasárnap estig tartó teljes hétvégét ismeretlen emberek között töltsek a plébánián, elégé megrémültem. „Mi lesz velem egy összeszokott társaság közepette? Esetleg elpiszmogok majd valamelyik sarokban?” Félelmem ellenére az utolsó pillanatban mégis csatlakoztam, s ezt köszönhetem annak a Lacinak, aki tavaly vett részt egy ilyenen, majd húsvétkor elsőáldozó lett. Ő volt most, aki addig unszolt, míg a hétvégét tényleg nem a szobám rejtekében töltöttem egyedül.
Már a megérkezés is felemelő volt: Mindenki mosolygott, nevetett és bizony köszöntek, Azonnal bekerültem a körforgásba. És tényleg egy részem a sarokba került: a holmim, amit a hétvégére vittem. Bárkihez is fordultam, mindenkinek volt egy-egy kedves szava hozzám. Bár sokfelől érkeztünk, nem számított. Az életkor sem volt fontos, csak az, hogy ott vagyunk. És ki is használtam a helyzetet: beszélgetünk, szórakoztunk és ettünk. Ó igen, az egyik ebédet nem feledem. Tudni kell, hogy egyáltalán nem szeretem a gombát. De Feri, az alkalmi szakácsunk, és segítői olyan makarónit főztek, hogy nem is akartam tudni mi van benne. Fenséges lett ugyanis!
A hétvége alatt csak azt bántam meg, hogy túl kevés időm volt megismerkedni az ott lévőkkel. Régi ismerősöm mondta: „Már meg van mindenkinek a baráti köre.” S az utolsó nap éreztem meg mi is számomra az Antióchia. Egy fiatalokból álló közösség (baráti kör), mely elfogad engem úgy, ahogy vagyok, minden rigolyámmal, rossz tulajdonságommal együtt. Örömmel gondolhattam, hogy néhány mosoly felém irányul. Boldog lett a lelkem és ezért nem tudok elég hálás lenni…
Domonkos Ferenc Mátyás (Domi) a Hasító utcából
Kicsit félve indultam el az antiochiás hétvégére, amiről elöljáróban nem túl sok mindent árultak el nekem, és féltem mit rejtegetnek ennyire. De amint megérkeztem, oldódott a szorongásom, és kétségeim is seperc alatt eltűntek. E két nap alatt egyetlen pillanatig se unatkoztam, és a vártnál jóval több emberrel ismerkedtem össze. Lelkileg feltöltődve, és hitben megerősödve tértem haza vasárnap este. Köszönöm a sok szeretetet, amit tőletek kaptam!
Haraszti Eszter, a Rezeda utcából