Nemrégiben még én sem tudtam, hogy mit is jelent ez a szó: Antiochia. Eredetileg azt a Szíriai, tengerparti várost jelölte, ahol először nevezték Jézus tanítványait Krisztus-követőknek, vagyis keresztényeknek (ld. Apostolok cselekedetei 11,26). Ám ennek az ifjúsági közösségnek.
A mai világban – fájó kimondani, de – tény, hogy „nem divat” vallásosnak lenni. Főként a fiatalok számára. Ráadásul e modern társadalomban nagy a szeretetlenség, vagyis a szeretethiány. Ezt felismervén jött létre az Antiochia, amely ezt a rést igyekszik betömni, és egyre inkább teret hódít, pont azért, mert szükség van rá.
Első élményem, ami igen nagy benyomást tett rám, hogy amikor októberben megérkeztem Kerekegyházára (Kecskemét melletti település), sok mosolygós ember fogadott, akik sorra ölelgettek engem és egymást. Eleinte furcsa volt, de fél nap alatt sikerült ráhangolódnom a hullámhosszukra. Ez a világ gyökeres ellentéte a másutt tapasztaltnak. Soha nem szól durván senki a másokhoz és nincsenek előítéletek. Rögtön befogadtak; egy vadidegent, engem. Azután körbe ültünk, valaki a csoportból – amely csupa fiatalokból áll – megosztotta velünk az érzéseit egy Istennel kapcsolatos témában. Majd megfogtuk egymás kezét: imádkozni és énekelni kezdtünk. Éreztem, hogy a mellettem ülő keze megremeg. Rápillantottam, sírt. Ekkor értettem meg, hogy mit jelent, hogy milyen fontos az ember számára az Úrral való kapcsolat.
Azt hiszem már mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy egy vallásos ifjúsági közösségről van szó, melynek mottója: „Fiatalok fiataloknak” – s valóban ez jellemzi őket. Azt gondolnánk, hogy biztosan rózsafűzért szorongatva imákat mormolunk egész nap. Ám korántsem ez a helyet! Inkább táborozáshoz hasonlít. Rettentő sok a humor, talán még több mint a hétköznapokban általában. Az ember ad magából és befogadja a másokat.
Tedd fel magadnak a kérdést. Van-e bárki az életedben, akiben teljesen megbízol? Akit mernél behunyt szemmel követni? S bízol- e egyáltalán önmagadban?
A bizalmatlanság egy természetes védekező mechanizmus, hogy ne legyünk olyan sebezhetőek a külvilággal szemben. Mert igen! A külvilág megsebez minket. Sokszor mélyen. Megsebez az undok buszsofőr, megsebez a felettesünk, vagy tanárunk, diáktársunk. Sokszor azok is, akiket a barátunknak hiszünk. Ez nem azért alakult így, mert szükség volt rá! Azért, mert csak az anyagiak számítanak a cégeknek, és a kisembereknek is –, mert önzőek vagyunk. Éppen csak figyelmen kívül hagytuk Jézus tanítását. Ha követtük volna Őt, nem lennénk önzőek, nem kellene kis egyéni páncélokat, pajzsokat és álarcokat tartanunk magunk elé. Tele vagyunk előítéletekkel mások iránt. Pedig Krisztus a megbocsátást, szeretetet hirdette. Sokan így nyilatkoznak: „Ha Isten létezik, mért hagyja, ezt a sok szörnyűséget?” De ezeket a dolgokat nem az Úr teremtette, hanem mi. A kegyetlenséget, mások megalázását, az irigységet és bosszút… Nem Isten léte itt a kérdés, hanem, hogy esetleg a fejünkre hoztuk az új Szodoma-Gomorát.
Ezért is örülök annak, hogy egyre több helyen látok ilyen kezdeményezéseket. Jobbá válhat a világ, ha igazán tudnánk szeretni! De mindenkinek egy kicsit tenni kell érte!
December első hétvégéjén az első szegedi Antiochiás találkozónak Szentmihály adott otthont, és fog az elkövetkezendőkben – köszönet érte Attila atyának. Testi- és lelki táplálékot egyaránt kap az, aki ellátogat egy ilyen hétvégére és tisztázhatja magában kérdéseit. Általában kiderül, hogy az ember nincs egyedül az álláspontjával.
Nehéz pillanatainkban, bizonytalanságainkban fohászkodunk, hogy Uram adj jelet. Talán az is az, hogy ezt a cikket olvasod…
Vér Zoltán