Megemlékezés 2023. március 15-én, A szegedi Szent Mihály plébánián
Egyéb

2023. március 15-i megemlékezés

2023. március 15-én megemlékeztünk az 1848-as forradalom és szabadságharc hőseiről. A Himnusz közös éneklését követően Dr. Liszkai Tamás plébániai kormányzó mondott imádságot nemzetünkért, hazánkért. Fejes Ferenc, egyházközségünk világi elnöke Petőfi Sándor: A magyarok istene című versét olvasta fel. Ezt követőn koszorút helyeztünk el, a templom előtti nemzeti kegyeleti emlékhelyünknél. Az ünnepség a Szózat hangjaival ért véget. Petőfi Sándor: A magyarok …

Tovább
Szentmihályi nemzeti emlékhely kialakítása
Egyéb Hírfolyam

Felhívás nemzeti emlékhely létrehozására

Kedves Szentmihályiak! Tisztelt Látogató! Közösségünk gyűjtést szervez egy, a szentmihályi templom előtti kiskertben létrehozandó nemzeti emlékhely kialakítására. A Szent István királyunk által is használt, hazánk címerében is megjelenített kettős kereszt felállítását tervezzük, ami magyar népi motívumokat tartalmazó, fafaragással  díszített megjelenésével hozzájárulhatna ahhoz, hogy nemzeti ünnepeinket méltó helyen és körülmények között  ünnepelhessük meg. A kereszt elkészítését Szekeres Zoltán szentmihályi fafaragó vállalta. …

Tovább
Egyéb

Ukrajnai menekülteknek segítségkérés

Tisztelt Érdeklődő! Az ukrajnai háború rengeteg embert, elsősorban nőket és gyermekeket, otthonaik elhagyására kényszerített. A magyar-ukrán határon lévő Tiszabecs határátkelőn, az Ukrajnából menekülők orvosi ellátását önkéntesek végzik, akikhez én is csatlakozom ügyeletes orvosként. Az ottani segélyszervezet (személyes) tájékoztatása alapján az Önök segítségét kérem, az alábbi orvosi műszerek és segédeszközök beszerzéséhez, adományozásához: érintésmentes hőmérő vércukormérő tesztcsíkokkal felkaros automata vérnyomásmérő pulzoximéter mobil …

Tovább
megemlékezés a diktatúrák áldozatairól
Egyéb mise

Megemlékezés a diktatúrák áldozatairól

2022. február 20-án, a misét követően megemlékeztünk a kommunizmus és a fasizmus szentmihályi áldozatairól. Ünnepi beszédet Kiss Norbert történész mondott. Kiemelte a háborúk és az azokat követő idők emberáldozatainak tragikus voltát, a diktatúrák értelmetlen pusztításait, az emberek kiszolgáltatottságának súlyos következményeit. A beszédet követően, a családtagok és hozzátartozók nevében  Farkas János megkoszorúzta az áldozatok emléktábláját.    

Tovább
advent Egyéb

Adventi adománygyűjtés

Kedves Érdeklődők! Szentmihály közössége is csatlakozik a már közismert cipősdoboz adománygyűjtéshez, melynek keretében 2021. december 12-ig várjuk a cipősdobozba (vagy más hasonló méretű csomagolásba) tett adományokat, hogy azokat rászoruló gyerekekhez karácsonyi ajándékként eljuttathassuk. Kérjük az adakozni kívánókat, hogy a  szentmihályi Szent Mihály plébánia közösségi házának bejárata mellett elhelyezett asztalra tegyék le adományaikat. A közösségi ház megközelíthető a Kapisztrán utca felől, …

Tovább
Egyéb

Elsőáldozás 2020

Az idén rendhagyó módon – a tavaszi járványhelyzet miatt – őszre tolódott át az elsőáldozók miséje. Szeptember 27-én, a búcsúi szentmise alkalmával köszönthettük, és fogadhattuk közösségünkbe őket. A misét Kopasz István atya, zsombói plébános mutatta be. A misét a templomkertben megtartott terményáldás követte.  

Tovább
Egyéb

Nincs nyilvános istentisztelet templomunkban

Kedves Testvérek! Március 21-től, szombattól kezdve a Magyar Katolikus Püspöki Kar rendelete értelmében visszavonásig nincs nyilvános istentisztelet templomunkban. A templomot napközben nyitva tartjuk egyéni imádságra, de kérünk mindenkit, hogy csak a saját felelősségére jöjjön, illetőleg kérjük a krónikus betegségben, pl. máj-, vese- vagy szívelégtelenségben szenvedőket, a magas vérnyomással küzdő, ill. cukorbeteg híveket, és mindazokat, akiknek az orvosa biztosan nem ajánlja, …

Tovább
Egyéb

SZENTSÉGEK KISZOLGÁLTATÁSA JÁRVÁNYVESZÉLY IDEJÉN

SZENTSÉGEK KISZOLGÁLTATÁSA JÁRVÁNYVESZÉLY IDEJÉN Melléklet az MKPK 637/2020. sz., 2020. március 17-én kelt rendelkezéséhez 650/2020. sz. A Magyar Katolikus Egyház szabályozások tekintetében a hatóságok előírásai, a szertartáskönyvek rubrikái, az Egyházi Törvénykönyv, az illetékes szentszéki dikasztériumok, továbbá a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) rendelkezései alapján cselekszik. A NYILVÁNOS LITURGIÁK A nyilvános liturgiák (szentmisék, zsolozsmák, keresztutak, litániák, rózsafüzérek, megáldások, ünnepélyes házasságkötés) 2020. …

Tovább
jubiláns házasok köszöntése a Szent Mihály plébánián
Egyéb idősek

Jubiláns házasok köszöntése

A november 10.-i szentmisén közösségünk jubiláns, a házasságuk öt évenkénti kerek évfordulóját ünneplő párokat és özvegyeket köszöntöttük. Lélekemelő érzés volt látni közösségünk tagjait a fiataloktól az idősebbekig, ahogy egymás mellett állva, vagy már csak egyedül, de jól láthatóan jelezték a világ felé: a szentségi házasság egy életre szól. A szentmisét követően a közösségi ház Bálint Sándor termében szerény vendéglátás keretében …

Tovább